A szakirodalomban paleolitikumként illetve pattintott kőkorszakként is megtalálhatja a kedves olvasó. Azonban földtörténeti szempontból a pliocén végén, illetve a pleisztocénben járunk.
A pliocén az évszakok éles elhatárolódását illetve az éghajlat szárazabbá és hűvösebbé válását ölelte fel. A föld arculata nagyjából hasonló volt a maiéhoz, Észak- és dél-Amerika között ekkor már ott húzódott a panama földszoros, biztosítva az átjárást a különböző állatfajok számára, amelyek ezzel a vándorlással hatalmas változásokat idéztek elő a kontinens életébe. Megszűnt az Atlanti- és a Csendes-óceán közötti közvetlen kapcsolat, ezért elindult a Golf-áramlat és annak hűtőhatása.
Délen a bozótosok a klíma szárazabba hajlása miatt sivatagos területekké változtak. A füves síkságok csaknem növénytelenné váltak, csupán pár fa maradt hírmondónak az egykori dús legelőkből. Így nyerték el a mai sztyeppékhez és pampákhoz hasonló vonásaikat. Sajnos a változások nem voltak jó hatással az állatvilágra sem, különösképpen Észak-Amerikában csökkent az állati populáció, hiszen itt nem voltak hozzászokva a trópusi éghajlathoz.
A Pleisztocén során több mint 20 alkalommal történt eljegesedés majd visszahúzódás. A Periódusok váltakozását a Föld úgynevezett planetáris ciklusa okozta. Ez tulajdonképpen csak annyit jelent, hogy a jégkorszakok kialakulását a csillagászatban kell keresnünk. Azon belül is a bolygó jelen esetben a Föld keringésében és pályaelméletben gyökerezik, hiszen ezek befolyásolják mennyi napsugárzás éri a Földet.
Így a Földünk a jégkorszak felé sodródott, melynek hatása a trópusokon jelentet hatalmas problémát. Mivel a vízkészlet nagy része a jégsapkákat gyarapította.
6 nagyobb eljegesedési hullám követte egymást, ezek közül a legnagyobb pusztítással a Würm periódus járt, s ez tombolt a leghosszabb ideig. A rettentő jégtömeg formálta meg a mai Finnország tóvidékeit.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: