Az emberré válás ösvényén

Kétség kívül vitattatott és sűrűn felhozott téma a gondolkodó emberek körében, hogy valójában hogyan is jöttünk létre mi? Nos, erre a kérdésre keresik a választ a különböző vallások, filozófusok, biológusok és még a mai hétköznapi ember is aki meg akarja érteni létének okát.

A tudósok körében talán a legbiztosabb pont, hogy az egész folyamat Afrikában zajlott. Az emberré válásban nagy szerepet játszottak az ökológiai változások hada. Hol lehűlt, hol felmelegedett a Föld, így a természeti környezeti folyamatok is közre játszottak az emberré válás hosszú útján. Három különböző szakaszra bontható: Esőerdő stádium, Fás szavanna stádium és a Bozótos szavanna stádium.

A Mayr-féle esőerdő stádium az emberek és a csimpánzok közös emberszabású ősére jellemző életformát foglalja magába.

Az első lépés az emberré válás felé, hogy a majmok és az emberek fejlődése ketté ágazott. Tehát az ember nem a majomtól származik csupán az ősünk közös. Az esőerdő stádiumban a fán lógó majmok kimerészkedtek a trópusi erdőket körülvevő szavannákra.

A folyton változó környezethez alkalmazkodni kellet, hiszen az állat- és növényvilágban is azok a fajok maradtak életben, amelyek túléltek. A túléléshez pedig az alkalmazkodás a kulcs. Amikor az idő melegebbé vált megritkultak a fák lombjai így az emberelődnek a földön kellet táplálék után néznie.

 Az állandó alkalmazkodás következtében testfelépítésében is változások mentek végbe, egyre inkább két lábon és felegyenesedve kezdett járni. Mellső végtagjait már egyre ritkábban használta csimpaszkodásra ezért lassanként finom, motorikus mozgásra képes kéz vált belőlük.

Őket nevezzük Australopithecusoknak. Lapos homlokcsont, előre ugró arckoponya jellemzi. Erőteljes állkapcsából nagy szem- és zápfogak meredeztek. Alacsony termettel és kis agytérfogattal áldotta meg a természet, azonban lábfeje és a vázcsontjai már egészen emberszerűnek hatottak.

Legfontosabb „szerszámuk” kialakulása után képessé váltak az eszközkészítésre. Azonban az állatok is használnak eszközöket egyes esetekben, gondoljunk csak a vészjóslóan károgó varjúra, aki a kocsik elé ejti a diót és szépen kivárja, amíg az aszfalt és a kocsi abroncs együttes erővel feltárja neki az ízletes dióbelet. Az emberelőd viszont nem csupán alkalomszerűen használt eszközöket, hanem tudatosan megtervezte, elkészíttette és végbevitte azt.

A következő emberelőd a Homo habilis azaz „ügyes ember” nevet kapta pontosan azért mert ő volt az első, aki alkalmas volt kavics eszközök készítésére. Agyának mérete elérte a mai ember agytérfogatának a felét. Térdét már teljesen ki tudta nyújtani viszont életében a vadászat csupán alárendelt szerepet játszott.

Ezután következett a Homo erectus vagyis a „felegyenesedett ember”. Az ő életében már szerepet játszott a vadászás és a gyűjtögetés ehhez mérten félig letelepedett, félig vándorló életmódot folytatott. Ekkoriban jelennek meg az első emberhordák. Kezdetben kisebb állatokat ejtettek el, de ahogy nőtt a hús igény egyre több nagyobb vad is esett áldozatul, ennek ellenére még mindig nem tudták rendszeresen elejteni.

Jellegzetes eszköze volt a csepp alakú, pattintott marokkő más néven szakóca. Leletekből arra következtethetünk, hogy az akkor élő emberelődök 60-70% volt jobb kezes, míg a ma élő emberszabású majmok 50% és az embereké 90%.  Használtak továbbá csont és fa eszközöket azonban ez sajnos az idő vasfoga miatt nem maradt ránk.

Nem hordtak ékszereket és arra sem utal semmi jel, hogy halottaikat temették volna. Forradalmi pont azonban, hogy ő kezdte el használni elsőként a tüzet. Szerepe óriási volt, hiszen meleget, fényt nyújtott, elősegítette a tápanyagok, elsősorban a hús emészthetőségét és még a ragadozók ellen is segedelmükre volt. E mellett társadalmi kohéziós ereje is volt, hiszen a tűz köré le lehetett telepedni pletykálni vagy épp megvitatni, hogy milyen bitang nagy kardfogú tigrist láttak az egyik tisztáson. Már képes volt artikulált hangok kiadására.

Csapott homlok, vastag koponyacsont jellemzi a szemöldöknél kissé kiugró csontozattal.

 Innen az emberré válás kettéágazott. Az első ágat a Homo neanderthalensis képviselte. Valószínűsíthető, hogy kb. 30-40 fős csoportokba verődve éltek. Azonban ezek felépítéséről keveset tudunk ezek is inkább feltételezések, mint alátámasztott tények. Feltehetően a férfiak feladata a vadászat volt, akár több napra is távol maradtak. Eközben a nőkre háruló feladat volt a szálláshelyük közelében gyűjtögetni. Sok neandervölgyi leleten sérüléseket véltek felfedezni a tudósok, többek között töréseket, ez arra utal, hogy durva és veszélyes életmódot folytattak, ami jócskán igénybe vette az immunrendszerüket.

Mivel a Pleisztocén fagyos időszakában élt ezért alkalmazkodnia kellet a hideg éghajlathoz. A hőveszteség csökkentése érdekében sokkal kisebb, de jóval zömökebb testalkata volt a mai emberhez képest, és a végtagjai is sokkal kurtábbak voltak. Ezek a jellem vonások a ma is élő eszkimókban és lappokban őriződtek meg. Hátrahajló, rövid és lapos homlok és durva kissé kiálló arckoponya jellemezte. A mai emberétől nem sokban különbözött a fogazata.

Különböző kő eszközöket készítettek, amik a mindennapi életben segítette őket. Példának okáért az elejtett állatok bőrének lenyúzása, vagy éppen a hús porciózása, de a tűz gyújtás is elengedhetetlen funkció volt. Az eszközeiket pontosan ezért nyél nélkül használták. Kivételt képez a dárda, ami hatalmas újításnak számított a vadászat terén. Azonban tudósok a felkar csontok vizsgálatából következtetnek arra, hogy a dárdát nem hajították, hanem közelharcra alkalmazták.

Hatalmas ugrás tapasztalhatunk a szociális fejlődésben, hiszen a neandervölgyi ember életébe belépett a hitvilág. Kanibalizmusra utaló jelek is felmerültek a kutatások során, azonban ezek okát nagyon nehéz visszavezetni. Lehetséges. hogy csupán táplálékszerzés miatt, de az is elképzelhető, hogy valamilyen rítus részét képezte.

Halottaiknak is megadták a végtisztességet. Általában abban a barlangban temették el a holtat, ahol életében lakott, méghozzá magzati pozícióban. Nem temetek mellé sok emlék tárgyat csupán állati csont maradványokat.

AHomo neanderthalensis kb. 30 ezer éve kihalt. A másik ágat pedig a Homo sapiens azaz a bölcs ember képviselte. A ma élő emberek az ő leszármazottai.  Ő már képes volt a tagolt beszédre. Az ő életéről a későbbiekben részletesebben fogok írni.